NYITVA! FESZTIVÁL 2023

Köszönjük, hogy eljöttetek a Nyitva! Erzsébetváros – Kiadó üzletek fesztiváljára!

30 nap alatt, 8 újonnan nyíló üzletben, több mint 60 programmal vártak Titeket a pályázat nyertesei. Mellettük még közel 30 programmal jelentkeztek már régóta működő erzsébetvárosi vállalkozók és műhelyek. Hamarosan jelentkezünk, hogy a fesztivál résztvevői közül kik döntenek úgy, hogy hosszú távon is a VII. kerületben folytatják munkájukat!

 

A 2023-as fesztivál teljes programlistája elérhető a KÉK – Tudástárban!

 

A fesztiválról

A projekt a KÉK – Kortárs Építészeti Központ és Erzsébetváros Önkormányzata szervezésében valósul meg azzal a céllal, hogy ösztönözzük a kerület régóta üresen álló épületeinek, helyiségeinek közösségi célú hasznosítását. Ennek érdekében szervezzük meg már negyedik alkalommal a Nyitva! Kiadó Üzletek Fesztiválját 2023 tavaszán. 

Az egy hónapra megnyíló üres utcai helyiségekben magánszemélyek, szervezetek, projektek és intézmények próbálhatják ki magukat egy-egy hónapig, olyan tevékenységeket mutatva be a helyieknek, amiket hosszútávon is folytatnának.

A fesztivál több mint egy kulturális esemény: az ingatlanközvetítés kooperatív formája. A Nyitva! Fesztivál keretében az önkormányzat és a beköltözők csökkentett kockázatok mellett működhetnek együtt, hogy azt követően megalapozott döntést hozhassanak a folytatásról.

Az üresen álló városi terek ideiglenes használata egy élettel teli, alkalmazkodó városi életmód jele. Az a város, ahol a parlagon heverő erőforrásokat használhatja és kihasználja a lakosság, egyben egy fenntartható város, ahol teret kap a közösség, a tudásmegosztás és a kreativitás.

A 2023-as Nyitva! Fesztivál pályázható üzletei megtekinthetők a Nyitva x Erzsébetváros / Üzletek oldalon

 

A Fesztivált ajánlom a nyitott, segíteni is vágyó ingatlan tulajdonosoknak, valamint a magukat a valóságban is kipróbálni vágyó kezdő vállalkozásoknak. Mi a Nyitva! Fesztiválon ismertük meg jelenlegi bérlőinket, akikkel végül egy hosszú távú megállapodást kötöttünk.

Chappon Ákos, tulajdonos (2014)

Jó szívvel ajánljuk a Nyitva! Fesztivált mindenkinek, akinek lapul egy ötlet a fiókjában és szeretne kezdőlökést kapni a megvalósításhoz. Nekünk egy jelt adott a pályázati kiírás, hogy lépnünk kell, Te se halogasd tovább az álmodat!

Bárányos Réka és Novák Ádám, Naspolya Nassolda (2014)

Az alapvető koncepciónk az, hogy a bérlő megragadjon, integrálódjon, tehát nem kezdjük el egyből piaci alapú bérleti díjjal túlterhelni. Van egy időszak, amit arra adunk, hogy kiderüljön, életképes-e, fel tud-e futni,megismerje a lehetőségeket.

Sz. Péter, tulajdonos (2014)

Múzeumi gondolkodást illeszteni a város olyan terébe, ahol ez eddig nem volt jelen, hihetetlen izgalmas vállalkozás. A nagy kulturális intézmények egyelőre csak keresik a helyüket. A Nyitva! fesztivál ebben valódi lehetőségnek, inspiráló közösségi és kulturális közegnek mutatta magát.

Frazon Zsófia, a Néprajzi Múzeum muzeológusa, beköltöző (2014)

Az első halbérletünket a Nyitva szerezte. Az Ari Kupsus által felajánlott üzlethelységben dolgoztunk, és bemutatkozó kiállítássorozatot rendeztünk, ami a Nyitva miatt is nagy publicitást kapott. Köszönjük!

Halisten Stúdió, beköltöző ötletgazda (2014)

KAPCSOLAT

Programszervező: Magasi Dalma
E-mail cím: nyitva@kek.org.hu
Telefon: +36 30 522 59 94

 

Rólunk

A Kortárs Építészeti Központ – KÉK független szakmai intézmény, amely az építészet, az épített környezet és a városfejlődés kérdéseivel foglalkozik. Egyedülálló tudása, másfél évtizedes tapasztalatai és partneri hálózata révén mára a KÉK Közép-Európa építészeti kultúrájának egyik meghatározó szereplője.

Kulturális programjaink az építészet és a város működését értelmezik, és szakmai munkánk aktívan hozzájárul ezek innovatív fejlesztéséhez. Erősségünk a széles körű részvétel, a komplex elemzés és az innovatív tartalomfejlesztés kombinációja, amelyben összekapcsolódnak a tervező, kutató és kulturális szakterületek.

A KÉK többek között kiállításokat, konferenciákat, fesztiválokat, képzéseket, tematikus sétákat, szakmai és közönség eseményeket szervez. Ezek mellett olyan hosszú távú tevékenységeink vannak, mint a közösségi kertek működtetése, városrészek elemzése és fejlesztése a helyi közösségek bevonásával, illetve számos városra kiterjedő, partnerekkel végzett tematikus városfejlesztési programok létrehozása és megvalósítása. A KÉK szakértői tanácsadóként intézmények fejlesztéseiben, városfejlesztési programokban és építészeti projektekben vesznek részt. A közönség programok és szakmai tevékenység mellett képzéseket, gyakornoki és mentor programot is működtetünk közösségi irodaként, rendezvénytérként és galériaként működő központunkban.

További információ: http://kek.org.hu/